Ha keveset eszel, hízni fogsz!

Olvasási idő: 6 perc

Túlsúlyos vendégeink közel kétharmada túl keveset eszik – és pont ez az, ami megakadályozza fogyásukat.

A divatos 1200-1400 kcal-s diétákkal csak rövidtávon veszíthetsz súlyodból. Ráadásul a leadott kilók nagy része víz és értékes izom.

Ha az ideális fogyókúrás energiaszükségletednél kevesebbet eszel, attól is elbúcsúzhatsz, hogy az így elért súlyodat éveken át megtartsd.

Te is rossz úton jársz

Legalábbis, ha az eddigi tapasztalatainkat nézzük, akkor biztosan. Szinte hallom is a gondolataid: „Mégis miért kell erről írni? Ennél egyszerűbb dolog a világon nincs: minél kevesebbet eszem, annál gyorsabban fogyok. Amit nem eszem meg, attól nem hízok.”

Az eddig általunk kiértékelt több száz táplálkozási napló és levezetett személyes konzultáció alapján elmondhatjuk, hogy a legtöbb embernél a „fogyáshoz keveset kell enni” gondolat teszi lehetetlenné a sikeres fogyást. Vagyis nagyon sok esetben pont az a probléma, hogy túlságosan kevés a napi energiabevitel, és emiatt nem sikerül az áhított testtömeget elérni.

Az interneten ma már szinte bármelyik honlap megmondja, mennyit egyél. Csak az a bökkenő, hogy ahány honlapon próbálkozol, annyiféle értéket kapsz. Sok diétás módszer is meghatároz egy napi energiabevitelt, ami gyakran 1000-1200 kcal, de bőven ez alatti értékekkel is találkozhatsz: 600 vagy 800 kcal/nap. Ha esetleg egy 1400-1500 kcal körüli energiabeviteli ajánlásba botlasz, akkor azt gondolhatod, hogy az egy túl megengedő diéta, nem is komoly módszer, és azzal nem is lehet fogyni.

Tapasztalataink szerint e téves gondolkodás és hozzáállás hátterében az húzódik, hogy hajlamos vagy úgy gondolni a testedre, mint a Mikulás zsákjára. Ha sok ajándékot pakolsz bele (rendesen eszel), akkor kigömbölyödik, ha pedig nem teszel bele semmit, akkor „szép” lapos lesz.

A hiba ott van, hogy ebben a megközelítésben a szervezetedre egy élettelen tárgyként gondolsz, ami csak úgy van, mint egy zsák. Pedig ez közel sem igaz! Bármit is szeretnél elérni, akár fogyni, akár tartani a súlyod, fontos megértened, hogy a szervezeted egy nagyon is élő, komplex rendszer.

Az anyagcserédet nem tudod átverni

A sejtjeinkben működő rengeteg bonyolult, és érdekes (bár ez utóbbi nézetünket nem minden körülöttünk élő osztja) biokémiai folyamat és reakció tesz élővé téged is. Ezeknek a reakcióknak az összességét nevezzük anyagcserének. Tehát az anyagcseréről sejt szinten beszélünk, vagyis az a kijelentés, hogy „lassú az anyagcserém” nem egyenlő azzal, hogy „lassú az emésztésem”, vagyis „hajlamos vagyok a székrekedésre”.

Ha lassú az emésztésed, az sok mindentől lehet, és annak is van számos étrendi vonatkozása, hogy hogyan tudsz a helyzeten javítani. De ha az anyagcseréd lassú, akkor az azt jelenti, hogy a szervezeted fokozottan raktározza a zsírt, és a meglévő zsírraktárakat még védi is.

A szervezetednek bármilyen körülmények között az a célja, hogy az életet fenntartsa. Ezért, ha egyre kevesebbet és kevesebbet eszel, tested a rendelkezésre álló minimális tápanyagból is igyekszik a zsírraktárakat növelni. Vagy legalább a meglévő zsírmennyiséget megtartani. Miért? Mert a zsírban van a legtöbb energia, ezért ezt a leggazdaságosabb raktározni és emiatt ez lesz a túlélés záloga.

Mielőtt tovább mennénk, még egy dolgot fontos tisztázni: az alapanyagcsere fogalmát. Ez azt az energiabevitelt jelenti, ami a létfontosságú életfunkciók fenntartásához szükséges egy 24 órás ágyban fekvés során. Éhezésről vagy koplalásról akkor beszélünk, ha a napi energiabevitel e szint alá csökken.

A hízás egyik oka: túl sokat vagy túl keveset eszel

Azzal mindenki tisztában van, hogy a tényleges napi energiaszükségletnél nagyobb mennyiség elfogyasztása hízáshoz vezet. Ilyenkor többet eszel annál, mint amennyit a nap során elhasználsz.

De ugyanígy nagy hiba a koplalás. Ha túl kevés az energiabeviteled, akkor a szervezeted csökkenti az anyagcsere energiaigényét, vagyis lassítja azt. A drasztikus energiamegvonás hatására ugyan elindul a testtömeg csökkenése, de nem mindegy, hogy miből fogysz.

Zsírt vagy izmot veszítesz? Ugye neked sem mindegy?

Koplalás során nincs elegendő energiaforrás szervezeted számára. Ez a meglévő energiaraktárak (köztes anyagcsere termékek, máj- és izomglikogén,) gyors kimerüléséhez vezet. A koplalás folytatása esetén, a létfontosságú szervrendszerek (agy, központi idegrendszer stb.) működését izmok lebontásából származó üzemanyaggal lehet fenntartani.

Az éhezés közben szervezeted a legvégsőkig védi a zsírraktárakat.

Ezért van az, hogy koplalás esetén izomtömeg-veszteség történik, és a leadott kilóknak csak töredéke megy zsírból. Ha egyáltalán van zsírveszteség. Ezt hívjuk látszatfogyásnak.

Ráadásul a csökkenő izomtömeg miatt anyagcseréd tovább lassul, így a fogyás megáll. Ezért a további súlycsökkenésért még jobban éheztetned kell magad.

Ezt az önsanyargatást szerencsére sok esetben csak rövid ideig képes fenntartani az, aki koplalásra adja a fejét. Azonban az ilyen diétákat követően (vagy 1-1 napra akár már közben is) jelentősen megnő az elfogyasztott ételek mennyisége. Ami egyébként érthető, és természetes reakció, viszont villámgyors visszahízást eredményez.

Borítékolható: látszatfogyás után jojó effektus

A koplalást tehát gyors visszahízás követi, az anyagcsere teljesen felborul. Ugyanis egy koplalás során ugyanazok a folyamatok játszódnak le a testedben, mintha tényleg nem lenne elég élelem. Amint ismét van mit enni, a raktárak növelése lesz szervezeted számára az elsődleges feladat. Így biztosítható a túlélés, ha esetleg bekövetkezik egy újabb éhezés.

A visszahízás miatt lehet, hogy újra belekezdesz egy energiamegvonáson alapuló diétába, amivel érhetsz el eredményt, de amint egy kicsit is többet eszel, jönnek vissza a kilók. Ha egyáltalán a koplalás még működik a sokadik próbálkozásra. Ez a klasszikus látszatfogyás és jojó effektus ördögi kettőse.

A többszöri koplalás – visszahízás akár lelki gondok megjelenéséhez is vezethet. Egy ilyen helyzetben, azt is hiheted, hogy te vagy az, akinek nincs elég akaratereje és nem elég kitartó. Közben pedig csak arról van szó, hogy a tested vészjeleket küld és végzi a dolgát.

ÉLETMÓDVÁLTÁS: Az egyetlen megoldás

Nincsenek csodamódszerek és nincsenek mindent megoldó csodapirulák sem. Ha örömöd leled abban, hogy pár havonta újra és újra éhezteted és sanyargatod magad az 1200-1000 kcal-ás vagy esetleg még ennél is kevesebb energiát tartalmazó étrenddel, akkor hajrá.

De ha hosszú távon tartható ideális súlyt szeretnél elérni, az komolyan vett életmódváltást igényel. Ennek megtanulására és szervezted megismerésére egyszer kell energiát szánnod. Ezt követően tudni fogod mit tegyél a valódi fogyásért és a súlytartásáért.

Ha megfelelő szakmai segítséget veszel igénybe, a teljesen összekuszálódott anyagcseréd is helyre tudod tenni, és örökre meg tudsz szabadulni a felesleges zsírraktáraktól is.

Úgy véljük, a mai társadalomban élve nem lehet célod, hogy úgy fogyj le, ahogy az afrikai éhezők kénytelenek küzdeni az életükért nap, mint nap. Van ennél sokkal kiegyensúlyozottabb, fenntarthatóbb és értelmesebb módja a „fogyókúrának”.

Persze csak akkor, ha te is látod, mennyi idő alatt szedted fel a plusz kilókat, és nem várod el a testedtől, hogy ezt a zsírmennyiséget két-három hét alatt leadja. Mert nem fogja. A mérlegen lehet, hogy kevesebb leszel, de a testzsírszázalékod biztosan nem arányosan fog csökkenni.

De akkor mégis mennyit kell enni? Lássuk a számokat!

Az alapanyagcsere energiaigénye még egy alacsony és sovány nőnél sem kevesebb, mint nagyjából 1200-1300 kcal. Férfiaknál pedig jellemzően 1700-1800 kcal alá nem megy. Az optimális fogyókúrás energiabevitel az alapanyagcsere értékétől legalább 150-200 kcal-val több.

Természetesen ezek csak átlagos számok, a pontos értékeket mindig a nemhez, az aktuális testtömeghez, testmagassághoz, életkorhoz mérten kell kiszámítani. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb a túlsúlyod annál magasabb az alapanyagcseréd energiaigénye is.

Tehát ha ez az alacsony hölgy túlsúlyos, akkor a számára szükséges szigorúan minimális energiabevitel máris 1500-1700 kcal-ra emelkedik. Ebből látszik, hogy az elterjedt 1000-1200 kcal-s étrendek még egy normál súlyú nőnek is koplalást jelentenek, nehogy egy olyan embernek, aki fogyni szeretne.

A Te fogyókúrás energiabeviteled az alábbiaktól függ:

  • Alapanyagcseréd energiaigénye
  • Munkavégzésed jellege
  • Mennyit és milyen intenzíven sportolsz
  • Szabadidődet milyen aktívan töltöd el
  • Korábban hány és milyen fogyókúrát követtél
  • Mennyi a testzsír-százalékod
  • Milyenek a táplálkozási szokásaid

Ezek teljesen egyéni jellemzők, ezért mindenkinek más az optimális fogyókúrás energiabevitele. Ebből következően mielőtt nekikezdesz egy fogyókúrának, nagyon fontos olyan módszerekkel felmérni a kiindulási állapotodat, amelyek megbízhatóak és az orvos- valamint a táplálkozástudományban is elfogadottak.

Ezt követően lehet kiszámítani, hogy a céljaid eléréséhez milyen út vezet, amit könnyedén meg is tudsz valósítani, és egy életre megoldást nyújt számodra a súlyproblémád ellen.        

Ha kíváncsi vagy, számodra mi lenne az ideális fogyókúrás energiabevitel, mi szívesen segítünk részletes szakmai tanácsainkkal. Kattints ide, hogy többet tudj meg szolgáltatásainkról!  

Összefoglalva:

Nemcsak attól hízhatsz, ha túl sokat eszel, hanem attól is, ha éhezteted magad. Ilyenkor túlélésed érdekében szervezted a végsőkig védi zsírraktáraidat. A koplalás során csökken testtömeged, de a felesleges zsír helyett értékes izmaid veszíted el.

A látszat fogyás és a jojó effektus ördögi körétől akkor tudsz megszabadulni, ha türelmes vagy, odafigyelsz szervezeted szükségleteire, és megtalálod azt a fogyókúrás energiabevitelt, ami számodra pont jó.

Természetesen nemcsak a mennyiség számít. A többi táplálkozási tévhitről további cikkeinkben olvashatsz!

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerősöddel

Megosztás itt: facebook
Facebookon
Megosztás itt: email
Emailben

Hasonló bejegyzések amik tetszhetnek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Szólj hozzá!

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.

Neked ajánlott bejegyzések:

Van fogyás fehérjeporok nélkül!

Olvasási idő: 5 perc Egészségesen táplálkozni feherjeturmixok fogyasztása nélkül is lehet. Sőt, még fogyni is! Komoly problémának tartjuk, hogy

Gluténmentes = egészséges?

Olvasási idő: 6 perc Ebben a bejegyzésben helyretesszük a gluténérzékenység és a gluténmentes étrend körüli kérdéseket és félreértéseket. Nagyon

9 azonnal alkalmazható gyakorlati tipp a végleges fogyásért és az egészségesebb életért.

Ingyenesen elérhető 25 oldal tudományosan megalapozott módszerünkről. Olvasd el, alkalmazd őket és érezd kirobbanó formában magad!

Töltsd le ingyenes e-könyvünket!
Hova küldhetjük?

Az e-könyv megrendelésével elfogadod, hogy a továbbiakban e-maileket kapj a formaban.hu-tól. A további hírlevelekről való leiratkozás bármikor lehetséges. Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki. Mi is utáljuk a spam-eket, ezért tőlünk soha nem fogsz kapni.

9 azonnal alkalmazható gyakorlati tipp a végleges fogyásért és az egészségesebb életért.

Összefoglaltuk 25 oldalban tudományosan megalapozott módszerünk legfontosabb tényezőit. És ingyenesen elérhetővé tettük, hogy ne legyen akadálya céljaid elérésének. Olvasd el, alkalmazd őket és érezd kirobbanó formában magad!

Töltsd le ingyenes e-könyvünket! Hova küldhetjük?

Az e-könyv megrendelésével elfogadod, hogy a továbbiakban e-maileket kapj a formaban.hu-tól. A további hírlevelekről való leiratkozás bármikor lehetséges. Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki. Mi is utáljuk a spam-eket, ezért tőlünk soha nem fogsz kapni.

Eleged van a túlsúlyból? Végleges megoldásra vágysz?
Olvasd el ingyenes e-könyvünk a valódi fogyásról!

Eleged van a túlsúlyból? Végleges megoldásra vágysz?
Olvasd el ingyenes e-könyvünk a valódi fogyásról!
E-bookodat sikeresen kiküldtük! Ha a beérkező e-mailek között nem találod levelünk, nézd meg a promóciók vagy a spam mappát is! Az E-könyv 5 percen belül megérkezik hozzád.
Addig is olvasd el különleges ajánlatunk, melyet csak most érhetsz el! Gyorsítsd fel a tartós fogyásodhoz vezető utat! Tudd meg, hogy pontosan mennyit egyél, milyen élelmiszereket fogyassz és mire figyelj a mindennapokban! Most mindez csupán egy mozizás árába kerül!

E-bookodat sikeresen kiküldtük!
Ha a beérkező e-mailek között nem találod levelünk, nézd meg a promóciók vagy a spam mappát is! Az E-könyv 5 percen belül megérkezik hozzád.

Addig is olvasd el különleges ajánlatunk, melyet csak most érhetsz el!

Gyorsítsd fel a tartós fogyásodhoz vezető utat! Tudd meg, hogy pontosan mennyit egyél, milyen élelmiszereket fogyassz és mire figyelj a mindennapokban! Most mindez csupán egy mozizás árába kerül!